Programok
A Rákóczi Szövetség minden évben színes rendezvénysorozatával szólít meg tízezreket szerte a Kárpát-medencében, sőt a világ bármely pontján élő magyar diaszpóraközösségekben is. E programokon keresztül a Szövetség lehetőséget kíván teremteni az egymástól távol élő magyar közösségek tagjainak személyes megismerkedésére, kapcsolatteremtésére és naprakész képet alkotni e közösségek helyzetéről, viszonyairól a mind hatékonyabb együttműködés érdekében.
A Rákóczi Szövetség rendezvényeinek legfőbb célcsoportját a középiskolás korosztály – elsősorban a középiskolai szervezetek tagsága jelenti. Számukra minden évben többféle lehetőséget kínál a Szövetség az évszak, az iskolaév éppen aktuális időszaka szerint, valamint odafigyelve a helyszínek megfelelő kiválasztására, hogy minden régió diákjai meghívást nyerjenek egy-egy rendezvényre.
A menüből választva többet tudhat meg programjainkról, rendezvényeinkről.
Emlékünnepségek
A Rákóczi Szövetség minden évben több – ügye és közössége szempontjából jeles személyekhez, napokhoz kötődő – ünnepséget, megemlékezést szervez. Ezen ünnepségek célja, hogy a magyar nemzet és történelem jeles eseményeinek, személyiségeinek méltó emléket állítsunk, a közvélemény számára ismerrté téve azokat.
Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
A Nemzeti Vértanúk Emlékművét 2019 őszén állították helyre azok emlékére, akik magyarságuk megvallásáért vértanúkká, áldozatokká váltak. A Rákóczi Szövetség 2020 óta a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, itt szervezi megemlékezését fiatalok részvételével.
Esterházy János Emlékünnepség
1991 óta minden év márciusában megemlékezést szervez a Rákóczi Szövetség gróf Esterházy János felvidéki mártírsorsú politikus tiszteletére. Az emlékünnepség Budapest belvárosában, a Szép utcában veszi kezdetét, ahol az egybegyűlt emlékezők megkoszorúzzák az Esterházy János Emléktáblát. Számos felvidéki és magyarországi szervezet helyezi el minden évben az emlékezés virágait. A koszorúzás után az emlékezők átvonulnak egy közeli helyszínre, ahol az Esterházy János Bizottság képviselői, valamint a meghívott díszvendégek ünnepi köszöntőt mondanak. Az emlékünnepség keretében átadásra kerül az Esterházy János Emlékérem. Az Esterházy Emlékérmet minden évben olyan személyek, illetve szervezetek, intézmények kapják, melyek sokat tettek a felvidéki mártír politikus gróf Esterházy János rehabilitásáért, vagy szellemi örökségének népszerűsítéséért, illetve kiemelkedő eredményeket szereztek a felvidéki magyarság érdekében végzett munkájukkal.
Az Esterházy Emlékérmeket eddig az alábbi személyek/intézmények vehették át:
- 1991: Esterházy-Malfatti Alice grófnő, Hites Kristóf OSB
- 1992: Janics Kálmán történész, CSEMADOK egykori bebörtönzött vezetői: Lipcsei Gyula, Krausz Zoltán, Mészáros Gyula és Hajdú László
- 1993: Ébert Tibor író, Komáromi Jókai Színház Társulata
- 1994: Nagy János szobrászművész, Mayer Judit irodalmi szerkesztő
- 1995: Duray Miklós és egykori munkatársai (csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága)
- 1996: pozsonyi Esterházy János Közművelődési Klub (Scheniererné Wurster Ilona), Popély Gyula történész, Tóth László író
- 1997: 1. sz. Esterházy János Cserkészcsapat
- 1998: Stelczer Elemér, Molnár Imre történész
- 1999: Pröhle Henrikné Samarjay Éva, Balassa Zoltán történész
- 2000: Halzl József, Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (Mónus Ferenc)
- 2001: Magyar Koalíció Pártja (Bugár Béla), Frantisek Miklosko szlovák kereszténydemokrata politikus, Lénárt Károly atya
- 2002: Lazarovics Ernő
- 2003: Erdélyi Géza ref. püspök, Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Szülőföldön Magyarul Társulás (a 10 éves Város- és Vidéke Célalaphálózat)
- 2004: Frideczky János, a Pozsonyi Kaszinó alapítója, komáromi Selye János Kollégium
- 2005: Burián László katolikus pap, Hetényi József, Esterházy rabtársa
- 2006: Kassai Thália Színház, Búcs község
- 2007: Magyar Tannyelvű Vállalkozói Magán Szakközépiskola, Alsóbodok, illetve a csehországi Mírov község
- 2008: Pázmáneum Polgári Társulás, Remény c. folyóirat
- 2009: Cservenka János és az általa alapított hidaskürti Középfokú Magán Szakintézet és Magán Kereskedelmi Akadémia, illetve a Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa
- 2010: CSEMADOK, illetve Kovalcsik Cirill ferences atya
- 2011: Felvidéki Diákhálózat
- 2012: Dolník Erzsébet, Komáromi Selye jános Gimnázium
- 2013: Boldoghy Olivér, Pozsonyi Magyar Galéria
- 2014: FELVIDEK.ma – Pogány Erzsébet, Esterházy János Szoborállító Bizottság – Pékó Zoltán
- 2015: Jan Ciechanowski a lengyelországi Veteránok és Üldözöttek Kormányhivatalának államtitkára, Reviczky Társulás – Léva
- 2016: László Béla egyetemi tanár, Kassai Szakkay József Szakközépiskola
- 2017: Élő Zoboralja Polgári Társulás, Boráros Imre színművész
- 2018: Marek Jędraszewski krakkói érsek, Paulisz Boldizsár az alsóbodoki Esterházy-emlékhely létrehozója
- 2019: Ďurčo Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye magyar püspöki helynöke és Dagmar Babčanová, volt vatikáni szlovák nagykövet
- 2020: Bíró László, római katolikus püspök és František Lízna, csehországi jezsuita szerzetes
- 2022: Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek, Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke
- 2023: Majnek Antal nyugalmazott munkácsi római katolikus püspök
Rákóczi Emléknap
A Szövetség névadójának kultuszát 1989 óta példaképként állítja a Kárpát-medencei magyar ifjúság elé. A nagyságos fejedelem születésének napján, minden év március 27-én megemlékezést szervez a Szövetség Budapesten, a Kossuth téri Rákóczi-szobornál.
Március 15.
A Szövetség a Diákutaztatási Program 1994. óta nyújt akár 300 000 forint útiköltség-hozzájárulást és szervezési segítséget minden olyan Kárpát-medencei magyar középiskola számára, amelyek készek arra, hogy diákcsoportjaik számára március 15-i nemzeti ünnepünk kapcsán a szomszédos országokba szervezzenekm kirándulást. A csoportok látogatásának célja, hogy a diákok ott részt vegyenek a helyi magyar közösség által szervezett ünnepségeken. Ez lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy megismerhessék a határon túli magyarság életét, kultúráját, és egyben jó alkalom az ottani magyar iskolákkal való kapcsolatfelvételre is.
Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja
A Magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz. A Rákóczi Szövetség az emléknap alkalmából 2013. óta minden évben Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták részére irodalmi- és történelmi pályázatot hirdet, valamint központi megemlékezést szervez a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból elüldözött, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberről.
Nemzeti összetartozás napja
A június 4-i Nemzeti Összetartozás Napján a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programja mellett megemlékezést szervez rendszeresen együttműködve a központi ünnepségek szervezőivel. A 2-3 napos, utazással és kirándulással egybekötött programokon minden évben többszáz diák vesz részt.
Október 23. - Gloria Victis
A Rákóczi Szövetség 1992 óta minden év október 21-23. között valósítja meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepségét, Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel összekötve. A Gloria Victis rendezvénysorozat, az 1956-os forradalmat elindító magyar ifjúságnak állít emléket. A rendezvénysorozat részeként a budapesti Műegyetemen rendezett történelmi vetélkedőn 200 Kárpát-medencei középiskolás méri össze tudását, a többi meghívott fiatal ezzel párhuzamosan különböző kulturális, történelmi programokon vesz részt. A rendezvény csúcspontját az október 22-i műegyetemi emlékünnepség és a Bem téri fáklyás felvonulás jelenti, amelyet a meghívott diákok mellett budapesti, vidéki és külhoni ünneplő polgárok is megtisztelnek részvételükkel. A nemzeti ünnep kapcsán kerül meghirdetésre minden évben harmadik alkalommal a nagy népszerűségnek örvendő Diákutaztatási Program.
Halzl József Emléknap - november 13.
A Rákóczi Szövetség örökös, tiszteletbeli elnökére emlékezik halálának napján, november 13-án. Halzl Józsefhez kötődik a Rákóczi Szövetség felépítése, céljainak, tevékenységeinek, struktúráinak kialakítása. Ő vezette a Rákóczi Szövetséget 1990 és 2018 között. Tevékenységét meghatározta a külhoni magyar iskolaválasztás előmozdítása.
Az emléknapon a Kárpát-medencei magyar oktatáshoz és magyar iskolaválasztáshoz kapcsolódó konferenciát szervezünk annak érdekében, hogy tevékenységét sikerüljön tovább vinni és szolgálni a Kárpát-medencei magyar közösségeket.
A Szövetség arra törekszik, hogy Halzl József emlékezetét fenntartsa és mindazt, amit ő a Kárpát-medencei magyarságért tett, azt példaként állítsa a magyar fiatalok számára.
Középiskolás rendezvények
A Rákóczi Szövetség minden évben színes rendezvénysorozatával szólít meg tízezreket szerte a Kárpát-medencében és újabban a világ bármely pontján élő diaszpóraközösségekben. E programokon keresztül a Szövetség lehetőséget kíván teremteni az egymástól távol élő magyar közösségek tagjainak személyes megismerkedésére, kapcsolatteremtésére és naprakész képet alkotni e közösségek helyzetéről, viszonyairól a mind hatékonyabb együttműködés érdekében.
A Rákóczi Szövetség rendezvényeinek legfőbb célcsoportját a középiskolás korosztály – elsősorban a középiskolai szervezetek tagsága jelenti. Számukra minden évben többféle lehetőséget kínál a Szövetség az évszak, az iskolaév éppen aktuális időszaka szerint, valamint odafigyelve a helyszínek megfelelő kiválasztására, hogy minden régió diákjai meghívást nyerjenek egy-egy rendezvényre.
„Gloria Victis” Ifjúsági Találkozó és Történelmi Vetélkedő
A Gloria Victis rendezvénysorozat a Rákóczi Szövetség legnagyobb rendezvénye, mely két fő elemből áll. Egyrészt ifjúsági találkozó, másrészt történelmi vetélkedő. Az ifjúsági találkozóra a Kárpát-medence minden pontjáról hívjuk és várjuk ifjúsági szervezeteink tagjait, hogy együtt emlékezzenek a 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. A Történelmi Vetélkedő három fordulós csapatverseny, melyre minden Kárpát-medencei magyar tannyelvű középiskola nevezhet csapatot/csapatokat. Egy csapat három diákból és egy felkészítő tanárból áll. Az első forduló feladatlapja a vetélkedő meghirdetését követően a Rákóczi Szövetség honlapjáról tölthető le. A kitöltött feladatlapot postai úton a Szövetség levelezési címére kell eljuttatni a felhívásban feltüntetett határidőig. Az első forduló hatvan legjobb csapata meghívást kap a középdöntőre, mely az október 21-23-a között megvalósuló Gloria Victis rendezvénysorozat részét képezi. A középdöntő írásbeli forduló, mely október 22-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen valósul meg. A második forduló tíz legjobb csapata mérkőzik meg egy szóbeli döntőben október 23-án. A középdöntőbe és döntőbe jutó csapatok értékes könyvjutalmakban részesülnek, valamint a vetélkedő öt legjobb csapatának nyereménye egy több napos kirándulás. Ezen jutalomkirándulások úticélja az elmúlt években Horvátország, Lengyelország és Erdély volt.
Cultura Nostra Történelmi Vetélkedő
A Pannonhalmi Bencés Főapátság és a Rákóczi Szövetség közös vetélkedője, mely három fordulós csapatvetélkedő. A versenyre Kárpát-medencei magyar középiskolások jelentkezhetnek. Egy csapat három diákból és egy felkészítő tanárból áll. A versenyre a culturanostra.bences.hu oldalon jelentkezhetnek a csapatok. A vetélkedő első fordulójának feladatlapja is erről a honlapról tölthető le, melyet még a letöltés napján vissza is kell tölteni. A második forduló regionális, ezt a feladatlapot a Kárpát-medence különböző városaiban töltik ki a csapatok. A vetélkedő döntője szóbeli, mely egy három napos rendezvény keretében valósul meg a Pannonhalmi Bencés Főapátságban. A döntőbe jutott csapatok értékes könyvjutalomban részesülnek, valamint az első három helyezett csapat egy nyári jutalomkiránduláson vehet részt.
Hétvégi kirándulások
Évente több alkalommal megvalósuló, péntektől vasárnapig tartó rendezvények, melyekre öt diák és egy tanár jelentkezhet a meghívott ifjúsági szervezetektől. Ilyen rendezvények a minden év tavaszán és őszén megrendezésre kerülő Felvidéki Séta, a tavasszal megvalósuló Délvidéki Utazás, az őszi Partiumi Kirándulás, valamint a szintén tavasszal és ősszel megrendezésre kerülő Kárpátaljai Kirándulás. Ezeknek a programoknak a célja mindig egy-egy határon túli magyarlakta térség történelmi, kulturális kincseinek megismerése, az adott terület bebarangolása.
Középiskolás Vezetői Fórumok
Mint a rendezvény neve is mutatja, ezekre az összejövetelekre az középiskolai szervezetek tanári és diákvezetőit várjuk. A programra általában két diák és egy tanár jelentkezhet a meghívott szervezetek közül. Ez a rendezvény évente több alkalommal kerül megrendezésre egy-egy hosszú hétvége keretében Budapesten, különböző vidéki helyszíneken, valamint határon túli magyarlakta területeken. A program hagyományosan az „Érték és ifjúság” jelmondata köré szerveződik, így rendszerint részét képezik kultúrával, történelemmel kapcsolatos előadások, színházlátogatás, kirándulás, városnézés, múzeumlátogatás, valamint játékos vezető képzés. A program célja az ifjúsági szervezetek vezetőinek képzése, kapcsolataik építése, továbbá jó hangulatú, tartalmas közös időtöltés.
Kárpát-medencei Középiskolás Tábor
Mint a rendezvény neve is mutatja, ezekre az összejövetelekre az középiskolai szervezetek tanári és diákvezetőit várjuk. A programra általában két diák és egy tanár jelentkezhet a meghívott szervezetekA Rákóczi Szövetség egyik legnagyobb, de mindenképpen legkedveltebb rendezvénye. A tábor évről-évre két alkalommal, összesen mintegy ezer diák érkezik Sátoraljaújhelyre a Kárpát-medence minden szegletéből július és augusztus első hetében, hogy egy végletekig tartalmas, mozgalmas és élményekben gazdag hetet töltsenek el társaikkal. A táborra minden szervezetünkből öt diák és egy tanár jelentkezhet. A rendezvény programja kirándulásokból, történelemmel, irodalommal, kultúrával, kapcsolatos előadásokból, sportprogramokból, csapatversenyből, szavaló- és rovásírásversenyből, táncházból, valamint strandolásból áll.közül. Ez a rendezvény évente több alkalommal kerül megrendezésre egy-egy hosszú hétvége keretében Budapesten, különböző vidéki helyszíneken, valamint határon túli magyarlakta területeken. A program hagyományosan az „Érték és ifjúság” jelmondata köré szerveződik, így rendszerint részét képezik kultúrával, történelemmel kapcsolatos előadások, színházlátogatás, kirándulás, városnézés, múzeumlátogatás, valamint játékos vezető képzés. A program célja az ifjúsági szervezetek vezetőinek képzése, kapcsolataik építése, továbbá jó hangulatú, tartalmas közös időtöltés.
Rendezvény programok
Diákutaztatási Program
A Rákóczi Szövetség nemzeti ünnepeinkhez, emléknapjainkhoz kapcsolódóan minden évben három alkalommal – március 15., június 4., október 23. – hirdeti meg Diákutaztatási Programját. A pályázatot minden, magyar nyelven (is) oktató középiskola utazó csoportja benyújthatja a sávos rendszerben, utófinanszírozással folyósított, legfeljebb 300 000 forint összegű utazási költség-támogatásra. A pályázatok pozitív elbírálásának feltétele, hogy a csoport lépjen át egy országhatárt és egy magyar partnerszervezet, partneriskola (olyan intézmény, amelyben magyar nyelvű képzés van) tagságával, diákjaival közösen emlékezzenek meg az aktuális ünnep alkalmából. Az elbírálás során a megítélt keretösszeg az utazó csoport létszáma és a megtett út hossza szerint alakul ki.
A Rákóczi Szövetség immár több, mint három évtizede járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal is, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével.
Diákutaztatási Program - Március 15.
A Szövetség 1994 óta anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt Kárpát-medencei magyar középiskolák számára, amelyek készek arra, hogy a diákjaik egy csoportját a március 15-i nemzeti ünnepünk kapcsán a szomszédos országokba utaztassák, hogy ott részt vegyenek a helyi magyar közösség által szervezett ünnepségeken.
Diákutaztatási Program - Június 4..
A Szövetség anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt bármely Kárpát-medencei középiskola számára, amelyek készek arra, hogy diákjaik egy csoportját a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja kapcsán egy másik Kárpát-medencei országban lévő iskolához utaztassák, hogy ott közösen emlékezzenek, közös programot bonyolítsanak.
Diákutaztatási Program - Október 23.
A Szövetség anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt bármely Kárpát-medencei középiskola számára, amelyek készek arra, hogy diákjaik egy csoportját október 23-i nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan egy másik Kárpát-medencei országban lévő iskolához utaztassák, hogy ott közösen emlékezzenek, közös programot bonyolítsanak az 1956-os forradalom szellemében.
Ez lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy megismerhessék a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar közösségek életét, kultúráját, és egyben jó alkalom az ottani magyar iskolákkal való kapcsolatfelvételre is.
A pályázat KARON (KApcsolattartási Rendszer ONline) felületünkön nyújtható be, a sikeres elszámolást az utazást követően kell benyújtani. Az elszámolásnak tartalmaznia kell a következőket:
- Eredeti számla
- Eredeti menetlevél
- Fényképes beszámoló (Kb. 2 A4-es oldal folyószöveg + 25 fénykép)
- Jelenléti ív
A pályázatok meghirdetésekor a rendszerünkben nyilvántartott minden Kárpát-medencei magyar tanítási nyelvű középiskola részére megküldjük a pályázati felhívást.
Vetélkedők
A Rákóczi Szövetség minden évben több, sok esetben évtizedes hagyományokkal bíró vetélkedőt hirdet meg a Kárpát-medence magyar középiskolái számára történelmi, irodalmi, kulturális témakörökben.
Gloria Victis Történelmi Vetélkedő
A Gloria Victis rendezvénysorozat a Rákóczi Szövetség legnagyobb rendezvénye, melynek részét képezi egy középiskolai történelmi vetélkedő. A Gloria Victis ifjúsági találkozóra a Kárpát-medence minden pontjáról hívjuk és várjuk középiskolai szervezeteink tagjait, hogy együtt emlékezzenek a 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. A történelmi vetélkedő három fordulós csapatverseny, melyre minden Kárpát-medencei magyar tannyelvű középiskola nevezhet csapatot/csapatokat. Egy csapat három diákból és egy felkészítő tanárból áll. Az első forduló feladatlapja a vetélkedő meghirdetését követően a Rákóczi Szövetség honlapjáról tölthető le. Az első forduló hatvan legjobb csapata meghívást kap a középdöntőre, mely az október 21-23-a között megvalósuló Gloria Victis rendezvénysorozat részét képezi. A középdöntő írásbeli forduló, mely október 22-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen valósul meg. A második forduló tíz legjobb csapata mérkőzik meg szóbeli döntőben október 23-án. A középdöntőbe és döntőbe jutó csapatok értékes könyvjutalmakban részesülnek, valamint a vetélkedő három legjobb csapatának nyereménye egy több napos kirándulás.
Cultura Nostra Vetélkedő
A Pannonhalmi Bencés Főapátság és a Rákóczi Szövetség közös szervezésű három fordulóból álló középiskolai csapatversenye. Egy csapat három diákból és egy felkészítő tanárból áll, a versenyre Kárpát-medencei magyar középiskolások jelentkezhetnek. A vetélkedő első fordulójának feladatlapja is erről a honlapról tölthető le, melyet még a letöltés napján vissza is kell tölteni. A második forduló regionális, ezt a feladatlapot a Kárpát-medence különböző városaiban töltik ki a csapatok. A vetélkedő döntője szóbeli, mely egy három napos rendezvény keretében valósul meg a Pannonhalmi Bencés Főapátságban. A döntőbe jutott csapatok értékes könyvjutalomban részesülnek, valamint az első három helyezett csapat egy jutalomkiránduláson vehet részt. A covid járvány kezdete óta a 2020. és 2021. évi vetélkedők helyett egyéni esszépályázatot hirdettünk előre meghatározott témában.
Lingua Materna Vetélkedő
A Rákóczi Szövetség 2021-ben szervezte meg először Kárpát-medencei középiskolások számára a Lingua Materna elnevezésű vetélkedőjét. A vetélkedőt a Cultura Nostra és a Gloria Victis című versenyek mintájára anyanyelvi-irodalmi témában hirdetjük meg. A háromfős csapatok egy kreatív feladat beadásával nevezhetnek. A beküldött dolgozatok alapján a legjobb 20 csapat kap meghívást a második fordulóba, amelyet a Rákóczi Szövetség egy háromnapos ifjúsági találkozón, Sátoraljaújhelyen rendez meg. A második fordulóba bejutott csapatok írásbeli fordulón mérik össze tudásukat, és ennek eredménye alapján a legeredményesebb tíz csapat kerül be a szóbeli döntőbe. A díjazottak könyvjutalomban részesülnek és részt vehetnek egy utazáson.
Kárpátaljai Utazási Program
A Rákóczi Szövetség – együttműködve a Miniszterelnökség Kárpátaljáért Felelős Kormánybiztosával – 2016 óta hirdeti meg Kárpátaljai Utazási Programját azzal a céllal, hogy a kárpátaljai régió idegenforgalmát erősítse, valamint a magyar-magyar emberi kapcsolatokat bővítse. A program kertében magyarországi nyugdíjas egyesületek, klubok, családszervezetek, tantestületek és egyházi közösségek csoportjainak kárpátaljai utazásához kíván hozzájárulni.
Pályázat benyújtására jogosult:
- nyugdíjas egyesületek, klubok
- családszervezetek csoportja
- tantestületek
- egyházi közösségek (pl. plébániai közösségek, gyülekezetek) csoportjai
A pályázat benyújtásának feltételei:
- csak kárpátaljai úti céllal lehet pályázni
- pályázni minimum 20 fős csoporttal lehet
- a pályázathoz csatolni kell a kárpátaljai kirándulás programtervét
Diaszpóra Program
Az alábbi gombra kattintva azonnal a jelentkezési felületre navigálhat.
Diaszpóra Program 2025 – Pályázati felhívás
-
- 1. A Program célja:
- A Kárpát-medencei magyar történelmet, kultúrát meghatározó hagyományok és épített örökség bemutatása élményszerű programokkal.
- Elősegíteni a diaszpórában élő magyar fiatalok kapcsolatainak kialakítását egymással és a Kárpát-medencében élő magyar fiatalokkal, hozzájárulva magyar identitásuk erősítéséhez.
- Az anyanyelvtudás fejlesztése szakemberek bevonásával.
- A diaszpórában élő magyarság anyaországgal való kapcsolatának erősítése újfajta kapcsolathálózat létrehozásával, valamint a határon túli, szórvány és diaszpóra területek közötti együttműködések aktiválása és szélesebb körű kiterjesztése összmagyar szinten.
- A diaszpórában megvalósuló, nemzeti kötődést célzó minőségi ismeretátadás hatékonyságának növelése. Továbbá a hazai környezetben történő széleskörű tapasztalatszerzés, valamint az ezt szolgáló szellemi, kulturális és módszertani tudás bővítése.
- A diaszpórában élők magyar szervezetekhez való kapcsolódásának és az aktív külhoni közösségi részvételnek szakmai támogatása és inspirálása.
- A diaszpórában tevékenykedő pedagógusok szakmai képzése, kapcsolataik erősítése.
- 2. A Program tartalma:
- 1. A Program célja:
A diaszpórában tevékenykedő pedagógusok, amennyiben nem kísérőként érkeznek a programra, úgy a nyári Összmagyar Tanártábort jelölhetik meg.
-
- 2.1 A tervezett programidőszakok:
Program | Időpont | Ajánlott korosztály | |
---|---|---|---|
1. | Pünkösd | 2025. június 2-9. | 14-25 év |
2. | Összmagyar Középiskolás Tábor | 2025. június 20-27.. | 14-19 év |
3. | Összmagyar Anyanyelvi Tábor | 2025. július 4-11. | 10-14 év |
4. | Összmagyar Tanártábor | 2025. július 11-17. | pedagógusoknak |
5. | Összmagyar Anyanyelvi Tábor | 2025. július 18-25. | 10-14 év |
6. | Összmagyar Középiskolás Tábor | 2025. július 25 – augusztus 1. | 14-19 év |
7. | Összmagyar Anyanyelvi Tábor | 2025. augusztus 1-8. | 10-14 év |
8. | Összmagyar Középiskolás Tábor | 2025. augusztus 8-15. | 14-19 év |
9. | Összmagyar Egyetemista Tábor | 2025. augusztus 15-21. | 18-25 év |
10. | Összmagyar Középiskolás Tábor | 2025. augusztus 22-29. | 14-19 év |
11. | Advent | 2025. december 8-16. | 10-25 év |
-
-
- Budapest megismerése, látnivalók, nevezetességek, múzeumok
- budapesti élményprogramok
- ismerkedés, közösségépítés
- anyanyelvi programok, nyelvi alapozás
-
-
-
- kirándulások
- élményprogramok (pl. bórkostoló, túrázás, történelmi séta, sárkányhajózás)
- tánctanulás, táncház
-
-
- 3. A pályázók köre:
- Diaszpórában élő magyar fiatalok
- 3. A pályázók köre:
-
-
- Kísérő
-
-
- 4. A Program finanszírozása:
-
-
- Észak-Amerika: 150.000 HUF
- Nyugat-Európa, Izrael: 25.000 HUF
- Dél-Amerika: 280.000 HUF
- Ausztrália és Új-Zéland: 280.000 HUF
- Dél-Afrika: 200.000 HUF
-
-
- 5. A pályázat benyújtásának és elbírálásának módja:
-
- Jelentkezés: