Együtt ünnepel a Kárpát-medence középiskolás ifjúsága március 15-én

Együtt ünnepel a Kárpát-medence középiskolás ifjúsága március 15-én
Központi iroda - 2024.03.13

145 Kárpát-medencei középiskola, közel 7000 diákja utazik a március 15-i nemzeti ünnepen legalább egy határ átlépésével egy másik iskolához közösen ünnepelni és emlékezni a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjával.

A nagy múltú program célja 1994 óta, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, illetve ehhez kapcsolódóan minél több élmény és emlék, valamint személyes kapcsolat szülessen a diákok és tanárok között.

A pályázat a hagyományoknak megfelelően lehetőséget teremt bármely Kárpát-medencei középiskolának arra, hogy az utazó iskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Magyarországról 100 középiskolai csoport utazik külhonba egy másik iskolához ünnepelni, közülük 44 Felvidékre, 42 Erdélybe, 8 Vajdaságba, 5 Horvátországba és 1 Szlovéniába utazik.

A Felvidékről 21 iskolai csoport utazik magyarországi fogadóiskolához ünnepelni. Erdélyből 9 iskola Magyarországra, egy Felvidékre és egy Vajdaságba indul. A Vajdaságból 7 középiskolai csoport Magyarországra, 3 Erdélybe és egy Horvátországba utazik, Kárpátaljáról 2 iskolai csoport a Felvidéken ünnepli március 15-ét.

Az pályázaton 300 ezer forint értékű utazási kerettámogatást nyerhettek el az iskolák, az utazók számától és a megtett távolságtól függően.

Sikeresen pályázó iskolák:

Sorszám Pályázó intézmény Fogadó intézmény
DU/2024/M15/1 HU, Szarvas - Vajda Péter Evangélikus Gimnázium RO, Déva - Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum
DU/2024/M15/2 HU, Eger - Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma SK, Szondi György Magyar Tannyelvű Gimnázium
DU/2024/M15/3 HU, Eger - Egri SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma SK, Szondi György Magyar Tannyelvű Gimnázium
DU/2024/M15/4 SK, Dunaszerdahely - Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola HU, Szentendre - Váci SZC Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
DU/2024/M15/5 HU, Aba - Atilla Király Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola RO, Brassais Véndiák Alapítvány
DU/2024/M15/6 RO, Nagyvaradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium HU, Eger - Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
DU/2024/M15/7 HU, Debrecen - Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona RO, Nagykároly - Nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceum
DU/2024/M15/8 RO, Marosvásárhely - Marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Főgimnázium HU, Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona
DU/2024/M15/9 HU, Eger - Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola SK, Rimaszombat - Tompa Mihály Magyar Tannyelvű Református Gimnázium
DU/2024/M15/10 HU, Pannonhalma - Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium SK, Nagymagyar - Magyar Tannyelvű Alapiskola
DU/2024/M15/11 SK, Galánta - Galántai Ifjúsági HU, Budapest
DU/2024/M15/12 HU, Eger - Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma SK, obó István Alapiskola, Nagyszelmenc
DU/2024/M15/13 HU, Békéscsaba - Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma RO, Nagyvárad - Nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceum
DU/2024/M15/14 SK, Rimaszombat - Tompa Mihály Magyar Tannyelvű Református Gimnázium HU, Pásztó - Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium
DU/2024/M15/15 HU, Jászberény - Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium RO, Szász Adalbert Sportlíceum
DU/2024/M15/16 HU, Debrecen - Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma SK, Kassa - Szakkay József Szakközépiskola
DU/2024/M15/17 HU, Tatabánya - Bárdos László Gimnázium SK, Diószeg - Diószegi Magán Szakközépiskola
DU/2024/M15/18 RO, Nagyvárad - Nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceum HU, Sárospatak - Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium
DU/2024/M15/19 HU, Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Technikum és Kollégium RS, Adai Műszaki Iskola
DU/2024/M15/20 HU, Aszód - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium SK, Ipolyság - Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola
DU/2024/M15/21 HU, Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Technikum és Kollégium RS, Adai Műszaki Iskola
DU/2024/M15/22 HU, Miskolc - Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium RO, Temesvár - Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum
DU/2024/M15/23 RO, Nagyvárad - Nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnázium HU, Budapest - Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium
DU/2024/M15/24 HU, Gyula - Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium RO, Arad - Aradi Csiky Gergely Iskolaközpont
DU/2024/M15/25 HU, Debrecen - Debreceni SZC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma RO, Székelykeresztúr - Székelykeresztúri Zeyk Domokos Technológiai Líceum
DU/2024/M15/26 HU, Szolnok - Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum SK, Kassa - Szakkay József Szakközépiskola
DU/2024/M15/27 HU, Budapest - Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium RS, Szabadka - Szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium
DU/2024/M15/28 HU, Debrecen - Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma RO, Torda (Turda) - Tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum
DU/2024/M15/29 HU, Kisvárda - Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda SK, Szepsi - Szepsi Boldog Salkaházi Sára Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont
DU/2024/M15/30 HU, Debreceni SZC Kreatív Technikum RO, Kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum
DU/2024/M15/31 HU, Aba - Atilla Király Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola SK, Talentum Cassoviensis Alapítvány Kassa
DU/2024/M15/32 RO, Szatmárnémeti - Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpont HU, Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola és Gimnázium, Érd
DU/2024/M15/33 RS, Tóthfalu - Tóthfalusi Nyers István Akadémia S.E. HU, Békéscsaba - Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
DU/2024/M15/34 HU, Putnok - SERÉNYI BÉLA MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA SK, Kassa - Szakkay József Szakközépiskola
DU/2024/M15/35 HU, Polgár - Berettyóújfalui SZC József Attila Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája RO, Nagykároly - Nagykárolyi Simion Bărnuţiu Technológiai Líceum
DU/2024/M15/36 RO, Nagyvárad - Nagyváradi Művészeti Líceum SK, Deáki Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
DU/2024/M15/37 RS, Zenta - Zentai Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola HR, Eszék - Eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ
DU/2024/M15/38 RS, Zenta - Zentai Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola HU, Szentes - Hódmezővásárhelyi SZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
DU/2024/M15/39 HU, Nyíregyháza - Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma SK, Szakkay József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola
DU/2024/M15/40 HU, Miskolc - Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola RO, Székelyudvarhely - Bányai János Műszaki Szakközépiskola - Székelyudvarhely
DU/2024/M15/41 HU, Szeged - Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium RO, Nagyszalonta - Nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum
DU/2024/M15/42 RS, Zenta - Zentai Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola RO, Temesvár - Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum
DU/2024/M15/43 RS, Óbecse - Óbecsei Gimnázium RO, Temesvár - Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum
DU/2024/M15/44 RS, Szabadka - Svetozar Marković Gimnázium HU, Kalocsa - Kalocsai Szent István Gimnázium
DU/2024/M15/45 HU, Tatabánya - Tatabányai SZC Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája SK, Érsekújvár - Érsekújvári Egészségügyi Középiskola
DU/2024/M15/46 HU, Gödöllő - Gödöllői Református Líceum Gimnázium RO, Kolozsvári Református Kollégium
DU/2024/M15/47 HU, Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium SK, Kassa - Szakkay József Szakközépiskola
DU/2024/M15/48 RS, Rákóczi Szövetség Zentai Ifjúsági Szervezet HU, Budapest - Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium
DU/2024/M15/49 HU, Eger - Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium SK, Kassa - Szakkay József Szakközépiskola
DU/2024/M15/50 RO, Nagyenyed - Nagyenyedi Bethlen Gábor Iskolaközpont HU, Fehérgyarmat - Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános iskola, Gimnázium és Kollégium
DU/2024/M15/51 HU, Eger - Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium SK, Komárom (Komárno) - Komáromi Ipari Középiskola
DU/2024/M15/52 HU, Balassagyarmat - Salgótarjáni SZC Mikszáth Kálmán Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája RO, Torda (Turda) - Tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum
DU/2024/M15/53 HU, Budapest - Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium RO, Nagykároly Elméleti Liceum
DU/2024/M15/54 HU, Szombathely - Szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium SK, Nyitra
DU/2024/M15/55 HU, Budapest - Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium RO, Nagybánya - Nagybányai Németh László Elméleti Líceum
DU/2024/M15/56 HU, Nyíregyháza - Leonardo Média Akadémia Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium RO, Székelyhíd - Székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum
DU/2024/M15/57 RO, Nagyvárad - Mihai Eminescu Főgimnázium HU, Eger - Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
DU/2024/M15/58 HU, Debrecen - Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma RO, Szatmárnémeti - Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpont
DU/2024/M15/59 HU, Debrecen - Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma RO, Nagyvárad - Ady Endre Líceum - Nagyvárad
DU/2024/M15/60 HU, Szentes - Horváth Mihály Gimnázium SK, Rozsnyó - Rozsnyói Fábry Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Középiskola
DU/2024/M15/61 HU, Eger - Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet SK, ZŠ s VJM - Alapiskola
DU/2024/M15/62 HU, Miskolc - Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum SK, Nagykapos - Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola
DU/2024/M15/63 RO, Temesvár - Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum RS, Óbecse - Óbecsei Gimnázium
DU/2024/M15/64 HU, Debrecen - Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája RO, Nagykároly - Nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceum
DU/2024/M15/65 HU, Balassagyarmat - Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium SK, II. Koháry István Alapiskola, Fülek | Filakovo
DU/2024/M15/66 HU, Eger - Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet SK, Selye János Gimnázium
DU/2024/M15/67 HU, Debrecen - Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolája (Debreceni SZC Povolny Ferenc Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája) SK, Stredná odborná škola - Szakközépiskola
DU/2024/M15/68 RS, Szabadka - Szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium RO, Temesvár - Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum
DU/2024/M15/69 RS, Szabadka - Szabadkai Egészségügyi Középiskola HU, SzTE Egészségtudományi és szociális képzési kar
DU/2024/M15/70 HU, Pásztó - Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium SK, Érsekújvár - Érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium
DU/2024/M15/71 HU, BMSZC Verebély László Technikum SK, Kassa
DU/2024/M15/72 HU, BGSZC BÉKÉSY GYÖRGY TECHNIKUM SK, Rimaszombat - Rimaszonbati Magán Szakközépiskola
DU/2024/M15/73 HU, Kalocsa - Kalocsai Szent István Gimnázium RS, Svetozar Marković Gimnázium
DU/2024/M15/74 HU, Szentendre - Váci SZC Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája SK, Dunaszerdahely - Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola
DU/2024/M15/75 HU, Kisvárda - Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája SK, Királyhelmec - Királyhelmeci Szakmunkásképző Középiskola
DU/2024/M15/76 HU, Vác - Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola SK, Alsóbodok - Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola
DU/2024/M15/77 HU, Kaposvár - Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája HR, Zágráb Város Magyar Kisebbségi Tanácsa
DU/2024/M15/78 HU, Északi Agrárszakképzési Centrum Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium RO, Ady Endre Szakiskola
DU/2024/M15/79 HU, Debrecen - Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája SK, Szakkay József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola
DU/2024/M15/80 HU, Kazincbarcika - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium RO, Nagyvárad - Nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceum
DU/2024/M15/81 HU, Karcag - Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium RO, Székelykeresztúr - Székelykeresztúri Zeyk Domokos Technológiai Líceum
DU/2024/M15/82 HU, Tiszaföldvár - Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium RO, Nagyszalonta - Nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum
DU/2024/M15/83 HU, Budapest - Kispesti Deák Ferenc Gimnázium SK, Fülek - Füleki Gimnázium
DU/2024/M15/84 HU, Jánoshalma - Déli ASzC Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium RS, Topolya - Topolyai Mezőgazdasági Szakközépiskola
DU/2024/M15/85 HU, Budapest V.kerület - Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium SK, Komárom (Komárno) - Komáromi Ipari Középiskola
DU/2024/M15/86 HU, Kecskemét - Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda RO, Nagykároly - Nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceum
DU/2024/M15/87 HU, Békés - Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium RO, Zilahi Református Wesselényi Kollégium
DU/2024/M15/88 HU, Szeged - Szegedi SZC Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája RS, Zenta
DU/2024/M15/89 HU, Eger - Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium RO, Nagykárolyi Teológiai Líceum
DU/2024/M15/90 HU, Pécs - Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Technikuma, Szakképző Iskolája, Általános Iskolája, Óvodája, Alapfokú Művészeti Iskolája és Diákotthona RO, Sepsiszentgyörgy I. Vártemplomi Református Egyházközség
DU/2024/M15/91 HU, Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium RO, Nagyvárad
DU/2024/M15/92 HU, Szolnok - Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium RO, Nagyvárad - Nagyváradi Művészeti Líceum
DU/2024/M15/93 HU, Hajdúböszörmény - Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium SK, MaJel Rovás Központ
DU/2024/M15/94 HU, Pécs - Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája RS, Szabadka - Szabadkai Lazar Nesić Vegyészeti-Technológiai Középiskola
DU/2024/M15/95 HU, Eger - Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium SK, Kassa - Szakkay József Szakközépiskola
DU/2024/M15/96 HU, Debrecen - Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma RO, Nagyvárad - Ady Endre Líceum - Nagyvárad
DU/2024/M15/97 HU, Baja - Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja HR, Eszék - Eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ
DU/2024/M15/98 HU, Baja - Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja HR, Eszék - Eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ
DU/2024/M15/99 HU, Baja - Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja HR, Eszék - Eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ
DU/2024/M15/100 HU, Pécsvárad - Baranya Vármegyei SZC II. Béla Technikum és Kollégiuma HR, Eszék - Eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ
DU/2024/M15/101 RS, Móra István Művelődési Egyesület Kevi HU, Kunszentmártoni Általános Iskola és AlapfokúMűvészeti Iskola
DU/2024/M15/102 HU, Debrecen - Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium RO, Érmihályfalvi 1. sz. Technológiai Líceum
DU/2024/M15/103 HU, Zalaegerszeg - Zalaegerszegi SZC Széchenyi István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája SK, Pozsony - Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium
DU/2024/M15/104 HU, Velence - Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium RO, Nagykágya - Mezőgazdasági Iskolacsoport Nagykágya
DU/2024/M15/105 SK, Stredná zdravotnícka škola - Egészségügyi Középiskola HU, TSZC Mikes Kelemen Technikum és Szakgimnázium
DU/2024/M15/106 HU, Szekszárd - Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola RO, Arad - Aradi Csiky Gergely Iskolaközpont
DU/2024/M15/107 HU, Edelényi Nyitott Ajtó Baptista Oktatási Tagintézmény SK, Szent István Egyházi Alapiskola
DU/2024/M15/108 RO, 1-es számú Technológiai Líceum Nagykágya HU, Velence - Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
DU/2024/M15/109 HU, Északi ASzC Bárczay János Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium SK, SOS Veterinarna Kosice - Bárca
DU/2024/M15/110 HU, Miskolc - Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum SK, Kassa - Kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola
DU/2024/M15/111 RS, Szabadka - Szabadkai Lazar Nesić Vegyészeti-Technológiai Középiskola HU, Székesfehérvár - Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
DU/2024/M15/112 HU, Edelény - Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium SK, Szepsi - Szepsi Boldog Salkaházi Sára Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont
DU/2024/M15/113 HU, Marcali - Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium SI, Lendva - Kétnyelvű Középiskola Lendva
DU/2024/M15/114 HU, Debreceni SZC PÉchy MIhály Építőipari Technikum RS, Politehnička škola Subotica
DU/2024/M15/115 HU, VSZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola SK, Párkány
DU/2024/M15/116 HU, Szekszárd - Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola SK, Érsekújvár - Érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium
DU/2024/M15/117 HU, Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium SK, Érsekújvár - Érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium
DU/2024/M15/118 HU, Mórahalom - Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium RO, Arad - Aradi Csiky Gergely Iskolaközpont
DU/2024/M15/119 HU, Mórahalom - Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium RO, Arad - Aradi Csiky Gergely Iskolaközpont
DU/2024/M15/120 HU, Mórahalom - Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium RO, Arad - Aradi Csiky Gergely Iskolaközpont
DU/2024/M15/121 HU, Mórahalom - Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium RO, Arad - Aradi Csiky Gergely Iskolaközpont
DU/2024/M15/122 HU, Érdi SzC Kiskunlacházi Technikum és Szakképző Iskola SK, Losonc - Winkler Oszkár Építőipari Szakközépiskolában
DU/2024/M15/123 HU, Debreceni SZC Irinyi János Technikum RO, Arad
DU/2024/M15/124 RO, Marosvásárhely - Marosvásárhelyi Református Kollégium HU, Debrecen - Debreceni Református Kollégium
DU/2024/M15/125 HU, Tatabánya - Tatabányai Árpád Gimnázium RO, Székelyhíd - Székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum
DU/2024/M15/126 SK, Fülek - Füleki Gimnázium HU, Budapest - Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium
DU/2024/M15/127UA. KárpátaljaSK, Borsi
DU/2024/M15/128SK, Érsekkétyi Egyházi AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/129SK, Nagyölvedi AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/130SK, Dunaszerdahelyi Kodály Zoltán AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/131SK, Csilizradványi Koczán Mór Alapiskola HU, Budapest
DU/2024/M15/132SK, Hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/133SK, Komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola és ÓvodaHU, Budapest
DU/2024/M15/134SK, Szenci Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/135SK, Nádszegi Petőfi Sándor Alapiskola és ÓvodaHU, Budapest
DU/2024/M15/136SK, Bátorkeszi Kováts József Magyar Tanítási Nyelvű AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/137SK, Köbölkúti Stampay János AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/138SK, Szőgyéni Csongrády Lajos Magyar Tanítási Nyelvű AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/139SK, Muzslai Endrődy János AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/140SK, Lukanényei Szlovák és Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és ÓvodaHU, Budapest
DU/2024/M15/141SK, Csábi Szlovák és Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda HU, Budapest
DU/2024/M15/142SK, Ipolybalogi Ipolyi Arnold Magyar Tanítási Nyelvű AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/143SK, Ipolynyéki Balassi Bálint Magyar Tanítási Nyelvű AlapiskolaHU, Budapest
DU/2024/M15/144HU, Nyíregyháza - Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti IskolaRO, Nagyvárad
DU/2024/M15/145UA, KárpátaljaSK, Borsi
Ehhez a bejegyzéshez nem áll rendelkezésre galéria.
OK
×
×