Hírek

2019. december 4-én indul a jelentkezés a 2020. évi Diaszpóra Programra.

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei helyi- és ifjúsági szervezetei számára a 2020. évi Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából.Az Országgyűlés 2019. június 18-án megszavazta, hogy 2020. év a nemzeti összetartozás éve.„Az Országgyűlés az Alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, de egyben erőt merítve a külhoni magyarság megmaradásba vetett hitéből és értékelve a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés...

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei helyi- és ifjúsági szervezetei számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több településen, iskolában emlékezzenek meg a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberről.Az Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz.„Az Országgyűlés szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarságról; és támogatja olyan megemlékezések...

A Rákóczi Szövetség immár 31 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével. A Szövetség ennek keretében 1994 óta anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt Kárpát-medencei magyar középiskolák számára, amelyek készek arra, hogy a diákjaik egy csoportját a március 15-i nemzeti ünnepünk kapcsán a szomszédos országokba utaztassák, hogy ott részt vegyenek a helyi magyar közösség által szervezett ünnepségeken. Ez lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy megismerhessék a határon...

Karácsonyig a Kárpát-medence közel ezer településén, 22 ezer magyarul beszélő óvodás kapja meg azt a népmesekönyvet, melynek részét képezi a szülőket megszólító és magyar iskolaválasztásra bátorító levél.A Rákóczi Szövetség elkötelezett a határon túli magyar közösségek magyar iskolaválasztásában, meggyőződve arról, hogy a magyar iskola mind a gyermek felnőttként remélt boldogulása, mind a magyar közösségek megmaradása szempontjából a leghelyesebb döntésAz iskolaválasztási kampány sikeres megvalósítása érdekében az ősz folyamán négy óvodapedagógus találkozót szervezett a Szövetség 700 óvónő részvételével.A programban érintett külhoni régiók óvodáinak pályázati formában támogatást biztosított a Szövetség arra is, hogy az ajándékátadó...

Képgaléria:
A Rákóczi Szövetség 2019. december 11. és 20. között szervezte meg a Diaszpóra Program adventi kirándulását, melyre mintegy 100 fiatal érkezett az Amerikai Egyesült Államokból, Argentínából, Ausztráliából, Brazíliából, Dél-Afrikából, Svédországból és Új-Zélandról.A tíz nap alatt az ide látogató fiatalok megismerkedtek a főváros nevezetességeivel, megtekintették a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hadtörténeti Múzeum és a Terror Háza kiállításait, és átélhették a téli fürdőzés élményét a Széchenyi Fürdőben. A kirándulás szerves részét képezte a vidéki Magyarország megismerése, így a résztvevők eljutottak Ópusztaszerre, ahol Feszty Árpád monumentális, a magyarok bevonulását ábrázoló festményét nézték meg, de kirándultak...

Képgaléria:
 · Évek óta azt halljuk, hogy komoly nehézségekkel küzd a felvidéki magyar politikum, de mi jelent valójában komoly nehézséget, és merre lehet a kiút?A több mint egy évtizedes káros politikai megosztottság, sajnos, erősen rányomja bélyegét a közéletre és a társadalmi, illetve közösségi élet szinte valamennyi szegmensére. Az ellentétek nemcsak a politikai csatározások területén, hanem a kisközösségekben, sőt nem ritkaság, hogy az intézményi és családi szinteken is gyakran jelen vannak. A széthúzásra, a megosztottságra egyedül a tényleges, őszinte közösségi összefogás jelenthet megfelelő gyógyírt. A kiutat az egymással szembeni pozícióharcok helyett az együttműködés, az összefogás jelentheti. A közvélemény-kutatások adatai szerint a...

A hétvégén Hajdúszoboszlón közel 200 középiskolai vezetőtanár találkozott azzal a céllal, hogy a Rákóczi Szövetség középiskolásokat érintő jövő évi programjait megvitassák.A vendégeket elsőként Nagy Domonkos István, szervezetfejlesztési igazgató köszöntötte, majd Debrecenbe utaztak, ahol a Víg Kamaraszínházban megtekintették a Padlás c. darabot. Szombat reggel a találkozón megjelentek bemutatkozása indította a programot, majd a Szövetség életéről, történetéről és működéséről szóló bemutatkozó film megtekintése után Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke beszédében kiemelte az óvodai és iskolai, középiskolai pedagógusok munkájának jelentőségét a magyar megmaradásért vívott küzdelemben, a fiatalok identitásának...

Képgaléria:
2019. december 6-án Kárpátalján 300 óvodásnak átadtuk a NÖRI és a Rákóczi Szövetség Mikulás csomagjait. Jártunk Palágykomorócon, Ungváron, Csongorban, Csonkapapiban, Hetyenben, Nagybégányban, Makkosjánosiban és Balazséron. Az ajándékok nagyon nagy boldogságot okoztak a gyermekeknek.
Képgaléria: