Hírek

A Rákóczi Szövetség képviseletében Csáky Csongor és Csizmadia Anna a pozsonyi magyar iskolaválasztókat és szüleiket köszöntötték 2019. szeptember 19-én a Pozsonyban, a Duna utcai Alapiskolában. Az ösztöndíjátadáson jelen voltak a Pozsonypüspöki Alapiskola elsőosztályosai is, akik egy rövid műsorral köszöntötték a vendégeket és a szülőket. A Magyar Iskolaválasztási Program több támogatója is elkísérte a Rákóczi Szövetség képviselőit az eseményre, így jelen volt Vecsés Önkormányzatának három delegáltja, Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere, valamint Molnár Imre a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.
Képgaléria:
Október 18-án a Gúta és Vidéke Célalap területén kerültek átadásra a Rákóczi Szövetség iskolakezdési ösztöndíjai. Az ösztöndíjakat Csicsó, Tany, Nemesócsa, Lakszakállas, Gúta és Nagykeszi magyar iskolakezdői vehették át a Rákóczi Szövetség képviselőitől. Az ünnepségeken Tárnok Balázs alelnök köszöntötte a szülőket, valamint kifejezte elismerését, amiért magyar iskolát választottak gyermekük számára, majd Petrovay László magyar iskolaválasztási programokért felelős igazgató ismertette a szülőkkel az ösztöndíjátadások gyakorlati tudnivalóit. Több ösztöndíjátadást is megtiszteltek jelenlétükkel a helyi polgármesterek. A gútai ünnepségen megjelent Székesfehérvár Megyei Jogú Város képviseletében Deák Lajosné tanácsnok is, aki a személyesen...

Képgaléria:
2019. szeptember 9-én, Drávaszögben összesen 13 fő első osztályos tanuló vette át a Kárpát-medencei magyarság összefogását jelképező beiratkozási ösztöndíját, valamint az iskolatáskákat a Rákóczi Szövetség munkatársaitól. Az ösztöndíjátadásokon a Rákóczi Szövetséget Tárnok Balázs alelnök, valamint Szeleczki Mónika a központi iroda munkatársa képviselte. Az átadási ünnepségek kezdetén Andócsi János, a Horvátországi Magyar Iskolaközpont Igazgatója köszöntötte az elsős tanulókat és szüleiket. Ezt követően Tárnok Balázs ismertette a beiratkozási programot, majd átadta az ösztöndíjakat, iskolatáskákat.
A Rákóczi Szövetség életében hosszú évekre visszanyúló hagyománynak számító Felvidéki Séta fókuszában idén a bányavárosok álltak.A szeptember 27-29. között megrendezett kiránduláson 10 anyaországi és felvidéki középiskola mintegy 100 diákja és pedagógusa vett részt. Pénteken a dunaszerdahelyi Rákóczis Légy-Ott! Középiskolás Találkozón találkoztak először egymással a kirándulók. A diákokat a Középsuli.hu sorozat résztvevői szórakoztatták, majd a Bye Alex és a Slepp adott koncertet. A Légy-Ott! keretében a Szövetség munkatársai mutatták be a Rákóczi Szövetség működését, programkínálatát, valamint a létrehozandó Rákóczi Pontok kereteit és annak célját is. Szombaton és vasárnap a csapat két busszal járta végig...

Képgaléria:
Szeptember 27-én Rákóczis Légy-Ott! Középiskolás Találkozót szerveztünk Dunaszerdahelyen. A felvidéki és magyarországi fiatalok megismerkedhettek a Rákóczi Szövetség munkájával, pályázati lehetőségekkel, rendezvényekkel. Lehetőség volt hivatalosan is csatlakozni a Szövetséghez.  Közönségtalálkozót tartott a Középsuli.hu, a rendezvényt pedig ByeAlex és a Slepp koncerttel zártuk.   Foto: Katona Réka 
Képgaléria:
2019. szeptember 28-án a Temesvári Magyar Napok keretében átadásra kerültek a temesvári és Temes megyei magyar iskolakezdők ösztöndíjai. A Magyar Napok nagyszínpadán az elsősöket és szüleiket köszöntötte Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum igazgatója, Halász Ferenc Temes megyei tanfelügyelő és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, aki beszédében megköszönte a szülőknek, hogy magyar iskolát választottak gyermekeiknek, biztosítva ezzel a Temes megyei magyarság jövőjét. A köszöntőket követően az elsőosztályosok rövid műsort adtak a színpadon.  
2019. szeptember 26-án a perbenyiki alapiskolában adta át a magyar összefogást jelképező ösztöndíjakat Csáky Csongor és Csizmadia Anna 6 perbenyiki és 1 nagygéresi iskolakezdő részére. Az eseményen a Szövetség képviselői mellett jelen volt Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke célalap vezetője.  
2019. szeptember 21-e és 27-e között Petrovay László magyar iskolaválasztási programokért felelős igazgató és Bálinger Péter magyar iskolaválasztási programokért felelős munkatárs Erdély területén 333, tanulmányait magyar nyelvű előkészítő osztályban megkezdő gyermeknek adták át a Rákóczi Szövetség magyar összefogást jelképező ösztöndíját. Az ösztöndíj összesen 30 helyszínen, 44 iskola tanulói részére került átadásra.A Rákóczi Szövetség munkatársai az átadási helyszíneken köszöntötték a megjelent szülőket, röviden bemutatták a Szövetség Iskolaválasztási Programját, majd gratuláltak az iskolaválasztáshoz. A gyermekek több helyszínen színvonalas műsorral köszöntötték a Szövetség képviselőit.Az első erdélyi helyszínen - Nagybányán - a...

2019. szeptember 25-én szerdán a Rákóczi Szövetség képviseletében Csizmadia Anna és Csáky Csongor részt vett a vágsellyei város és célalap magyar iskolakezdőinek köszöntő ünnepségén Vágsellyén, Pereden és Negyeden.Vágsellyén a Feketeházy János Magyar Házban a házigazda Botka Ferenc köszöntötte a 23 iskolakezdőt szüleivel együtt, majd Vágsellye testvértelepülésének képviseletében Lazók Zoltán oroszlányi polgármester és Csáky Csongor a Szövetség elnöke szólt a szülőkhöz, elismerve iskolaválasztási döntésüket.Az eseményen jelen volt a magyar iskolaválasztási programot támogató Budapest III. kerületi önkormányzat képviseletében Theisz Bálint polgármesteri kabinetvezető, Nagy Csaba, az oroszlányi Rákóczi szervezet elnöke és Kilácskó János...

Szervezetünk minden évben részt vesz a község által szervezett március 15-ei ünnepségen. Március 16-án szervezetünk koszorút helyezett el Szini Sebő Alajos Honvédezredes sírjánál. Nagy Gábor és ifj. Ladacsi László koszorúzott a szövetség nevében. József Attila születésnapját és a magyar költészet napját az április 13-án megrendezett V.Versünneppel ünnepeltük. A községünk kultúrházában megközelítőleg 85 ember gyűlt össze, hogy a magyar verset és lírát ünnepelje. Mindenki felolvashatta kedvenc versét. Műsorunkat Zsapka Attila koncertje színesítette. Május 8-án Barangolások a múltban címmel történelmi kirándulást szerveztünk Lengyelországba, ahol meglátogattuk az auschwitzi lágert és Wadovice városát 42 résztvevővel. Július 14. és...