A Rákóczi Szövetség idén ősszel mintegy 600 külhoni magyar óvónőnek és tanítónak szervez hétvégi találkozókat. Azzal a céllal, hogy kifejezze az óvónők és tanítók iránti megbecsülését, különös tekintettel arra, hogy a magyar iskolaválasztás elősegítésében meghatározó szerepet töltenek be.Az első találkozó Szegeden valósul meg október 11. és 13. között, ahová a Vajdaságból, Dél-Erdélyből és Csángóföldről közel kétszázan érkeznek.A találkozó szakmai partnere a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző kara.A rendezvény szakmai és kulturális programok mellett kiemelt figyelmet fordít a pihenésre és a kapcsolatteremtésre. A további találkozók időpontja: Időpont Helyszín Résztvevők...

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet a Magyar Iskolaválasztási Programja által érintett külhoni óvodák részére.1. A pályázat céljaA pályázat célja, hogy anyagi támogatás révén elősegítse a Magyar Iskolaválasztási Programja által érintett óvodák közösségépítő és a magyar iskolaválasztást segítő programjainak megvalósítását.2. A pályázat tárgyaPályázni lehet 2019 év folyamán az óvoda (vagy vegyes óvoda esetében a magyar csoport(ok)) tevékenyégéhez kapcsolódó programok költségeire.3. A támogatás formája és a rendelkezésre álló forrás mértékeA kiírásra minden pályázó csak egy kérelmet nyújthat be, akár több programot is megjelölve, amelyre maximum 150.000 Ft támogatás nyújtható.4. A pályázók körea) A Rákóczi Szövetség Magyar...

A kiránduláson magyarországi és kárpátaljai diákok vettek részt. Péntek délután a kirándulók bekapcsolódtak a Karácsfalván megszervezett Rákóczis Légy-Ottba!. A rendezvény keretében megismerkedtek a Rákóczi Szövetség munkásságával, majd 500 középiskolás fiatal társaságában hatalmasat buliztak a ByeAlex és a Sleep koncertjén.A szombati nap a honismeret és a kirándulás jegyében telt. A kirándulás résztvevőknek Popovics Béla mesélt Kárpátaljáról, erről a mesés tündérkertről. A csoport első útja a munkácsi várhoz, Kárpátalja legnevezetesebb műemlékéhez vezetett, majd a Vereckei-szoros felé vették útjukat. Ezt követően Alsóvereckén lehetőségük volt sétát tenni az Árpád-vonal bunkerben, mely a II. Világháború idején a...

Képgaléria:
2019. október 4-én Kárpátaljára érkezett a Szövetség Légy-Ott! programsorozata.  Rákóczis Légy-Ott! Karácsfalván   A rendezvényen több mint 500 kárpátaljai és magyarországi fiatal vett részt.  A Közésuli.hu közönségtalálkozót szervezett, de a diákok megismerkedhettek a Rákóczi Szövetség új progrmajaival, pályázati lehetőségeivel, az estét pedig a ByeAlex és a Slepp zenekar koncertje zárta.    Foto: Váradi Sándor
Képgaléria:
A Rákóczi Szövetség középiskolásokat megszólító új rendezvénysorozata, a Középiskolás Légy-Ott! október 4-én Kárpátaljára érkezik.  A Szövetség Karácsfalván péntek délután 500 középiskolás fiatalnak teremt lehetőséget egy jó hangulatú együttlétre. A rendezvénysorozat célja, hogy a középiskolások minél szélesebb rétegéhez eljussanak a Rákóczi Szövetség üzenetei, programjai, lehetőségei. A rendezvényen több mint 20 középiskola 500 diákja vesz részt, köztük 4 magyarországi középiskola félszáz diákja is.A középiskolás találkozó programjában közreműködik a Középsuli.hu, valamint egy, a korosztály körében népszerű zenekar.Az esemény Karácsfalván a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum sportcsarnokában valósul meg 2019...

 Közel 150 Kárpát-medencei középiskola több mint 6 000 diákja utazik az Október 23-i Diákutaztatási Program keretében legalább egy határ átlépésével ünnepelni.A sikerrel pályázó iskolák:  Azonosító Utazó intézmény Település Fogadó intézmény DU/okt23/1 Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Alsóbodok Szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium DU/okt23/2 Füleki Gimnázium  Fülek Miskolc DU/okt23/3 Aranypart Kollégium Siófok Madách Imre Gimnázium Somorja DU/okt23/4 Bajai Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Baja Zombori ŠOSO Vuk Karadžić...

A Rákóczi Szövetség életében hosszú évekre visszanyúló hagyománynak számító Felvidéki Séta fókuszában idén a bányavárosok álltak.A szeptember 27-29. között megrendezett kiránduláson 10 anyaországi és felvidéki középiskola mintegy 100 diákja és pedagógusa vett részt. Pénteken a dunaszerdahelyi Rákóczis Légy-Ott! Középiskolás Találkozón találkoztak először egymással a kirándulók. A diákokat a Középsuli.hu sorozat résztvevői szórakoztatták, majd a Bye Alex és a Slepp adott koncertet. A Légy-Ott! keretében a Szövetség munkatársai mutatták be a Rákóczi Szövetség működését, programkínálatát, valamint a létrehozandó Rákóczi Pontok kereteit és annak célját is. Szombaton és vasárnap a csapat két busszal járta végig...

Képgaléria:
Szeptember 27-én Rákóczis Légy-Ott! Középiskolás Találkozót szerveztünk Dunaszerdahelyen. A felvidéki és magyarországi fiatalok megismerkedhettek a Rákóczi Szövetség munkájával, pályázati lehetőségekkel, rendezvényekkel. Lehetőség volt hivatalosan is csatlakozni a Szövetséghez.  Közönségtalálkozót tartott a Középsuli.hu, a rendezvényt pedig ByeAlex és a Slepp koncerttel zártuk.   Foto: Katona Réka 
Képgaléria:
  Szeptember 20-án mintegy 700 középiskolás foglalta el a nagyváradi Szakszervezetek Házát.  A Rákóczi Szövetség új programsorozata itt mutatkozott be, nagy sikert aratva a fiatalok és tanáraik körében. A Szövetség igyekezett egy fiatalos, lendületes rendezvényt szervezni. Jelen voltak a Középsuli.hu sztárjai, fellépett a Kiss Kata Zenekar és Király Viktor.  Péntek délután a Szövetség bemutatta rendezvényeit, pályázati lehetőségeit, versenyeket hirdetett a fiatalok körében, de volt pólófestés és arcfestés is. A következő hetekben Rákóczis Légy-Ott! Középiskolás Találkozó lesz Felvidéken, Kárpátalján, Vajdaságban és Budapesten is.   Foto: Fekete Tibor Kristóf
Képgaléria:
A 2019. szeptember 20-22. között szervezett Partiumi Kirándulás legújabb állomásai közé tartozott Nagyvárad, Nagyszalonta, Világos és Arad. A múlt hétvégén 20 középiskola mintegy 150 diákja és tanára vállalkozott arra, hogy bebarangolják Partium egyes részeit.A...

Képgaléria: