Együttműködési szerződést köt a külhoni magyar iskolaválasztás és a Kárpát-medencei középiskolai kapcsolatok erősítése érdekében a Megyei Jogú Városok Szövetsége és a Rákóczi Szövetség. A megállapodást 2019. május 6-án 14 órakor Kövér László, az Országgyűlés elnökének köszöntőjét követően írják alá a felek a Parlament Vadásztermében. Az eseményen a Házelnök mellett felszólal Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke és Csáky Csongor, a Szövetség elnöke. Az együttműködés megkötésére a megyei jogú városok polgármestereinek jelenlétében kerül sor.A Megyei Jogú Városok Szövetsége fontosnak tartja a külhoni magyar közösségek megmaradását, és ennek érdekében hosszú távon...

A Rákóczi Szövetség 2019. május 17-19. közötti hétvégén Felvidéki Sétát szervez meghívott középiskolai szervezetei számára.A kirándulást azzal a céllal szervezzük, hogy a diákok jobban megismerjék Bodrogközt, ezen belül is II. Rákóczi Ferenc szülőházát Borsiban, Márai Sándor szülővárosát, Kassát. Ellátogatunk még többek között a kettévágott faluba, Nagyszelmencbe, a betléri kastélyba és a jászói apátságba is. A kirándulásra meghívott szervezet 6 fővel jelentkezhet (5 diák és 1 tanár). A diákok minden esetben csak kísérő tanárral jelentkezhetnek és vehetnek részt a programon. A kirándulás résztvevőinek költségeit a Rákóczi Szövetség felvállalja (szállás, étkezés, programok).  A Rákóczi Szövetség utasbiztosítást nem köt, az...

Nagy örömmel tudatjuk, hogy a Rákóczi Szövetség az idei nyáron összesen 3 500 fiatal számára biztosít üdülési lehetőséget Sátoraljaújhelyen. E programsorozat kiemelt része 2 Középiskolás Táborunk, melyekbe 1 000 résztvevőt várunk Kárpát-medence szerte működő középiskolai szervezeteink képviseletében. A rendezvény programja során a fiatalok csapatokba szerveződve közösségi foglalkozásokon, vetélkedőn, kassai kiránduláson, sportprogramokon, táncházban vehetnek részt. A tábor időpontja: 2019. augusztus 5-10.A tábor helyszíne: Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont (Korábbi Várhegy Üdülő – Sátoraljaújhely, Oremus út 10.)Létszám: Iskolájuk részéről 10 főt tudunk vendégül látni a táborban. (Legfeljebb 1 kísérőtanár)Utazás...

Nagy örömmel tudatjuk, hogy a Rákóczi Szövetség az idei nyáron összesen 3 500 fiatal számára biztosít üdülési lehetőséget Sátoraljaújhelyen. E programsorozat kiemelt része 2 Középiskolás Táborunk, melyekbe 1 000 résztvevőt várunk Kárpát-medence szerte működő középiskolai szervezeteink képviseletében. A rendezvény programja során a fiatalok csapatokba szerveződve közösségi foglalkozásokon, vetélkedőn, kassai kiránduláson, sportprogramokon, táncházban vehetnek részt. A tábor időpontja: 2019. július 1-7.A tábor helyszíne: Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont (Korábbi Várhegy Üdülő – Sátoraljaújhely, Oremus út 10.)Létszám: Iskolájuk részéről 10 főt tudunk vendégül látni a táborban. (Legfeljebb 1 kísérőtanár)Utazás: A...

Megjelent a Rákóczi Hírvivő idei első száma, melyben az október óta eltelt időszak eseményeiről, programjairól szeretnénk számot adni, egyúttal olvashat idei programjainkról és pályázati lehetőségeinkről is. A Hírvivőt az alábbi képre vagy ide kattintva nyithatja meg.

Alkategóriák