Közel 3500 diák utazik a nemzeti összetartozás jegyében – a Rákóczi Szövetség a június 4-i diákutaztatási programja alkalmából

Ismét több ezer magyar középiskolás kel útra a Kárpát-medencében – ezúttal a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.
Pályázati Felhívás – Diákutaztatási Program 2025. június 4.

A Rákóczi Szövetség idén is meghirdeti nagy hagyományú és nagy sikerű Nemzeti Összetartozásnapi Diákutaztatási Programját Kárpát-medencei középiskolások részére.
Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja – 2025. április 12.

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei települési és középiskolai szervezetei számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több településen, iskolában emlékezzenek meg, a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberről.
Közel ötezer diák utazhat a márciusi Diákutaztatási Programnak köszönhetően

Közel ötezer diák és négyszáz pedagógus kelhet útra, hogy egy másik Kárpát-medencei ország magyar diákjaival közösen ünnepelje a március 15-i nemzeti ünnepet. Az intézmények közötti kötelékeket és a határokon átívelő barátságokat erősítő utazások a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjának köszönhetően valósulhatnak meg. A Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programja több mint három évtizede töretlen népszerűségnek örvend az anyaországi […]
Pályázati Felhívás – Diákutaztatási Program 2025. március 15.

A Rákóczi Szövetség az idén is szeretné minél több Kárpát-medencei középiskolás fiatal számára élményekben gazdaggá, felejthetetlenné tenni a március 15-i nemzeti ünnepet. Ezért ismét meghirdetjük népszerű Diákutaztatási Programunkat.
Diaszpóra Program 2025

A Rákóczi Szövetség – a Magyar Diaszpóra Tanács kérése alapján és a Magyar Kormány támogatásával – újra meghirdeti nagy sikerű Diaszpóra Programját. A program 2025 folyamán diaszpórában élő 10 és 25 év közötti magyar fiatalnak és a diaszpóra közösségekben tevékenykedő pedagógusoknak teremt lehetőséget magyarországi tanulmányútra.
EREDMÉNYEK: Karácsonyi Óvodapályázat 2024

A Rákóczi Szövetség 467 óvoda pályázatát karolta fel, amelyek közül 259 erdélyi, 171 felvidéki, 35 kárpátaljai, 1 vajdasági és 1 horvátországi óvoda.
Felhívás: Karácsonyi Óvodapályázat 2024

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet a Magyar Iskolaválasztási Programja által érintett külhoni óvodák karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó programjainak, foglalkozásainak támogatására.
EREDMÉNYEK: Diákutaztatási Program – október 23.

111 Kárpát-medencei középiskola több mint 5000 diákja utazhat egy másik Kárpát-medencei ország magyar diák közösségéhez emlékezni és ünnepelni az október 23-i nemzeti ünnepen. Az utazások a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjának pályázati támogatásával valósulhatnak meg. A program azt a célt szolgálja, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, […]
Felhívás: Diákutaztatási Program – október 23.

A pályázaton 400 ezer forint értékű utazási kerettámogatás nyerhető el, az utazók számától és a megtett távolságtól függően.