Pályázati Felhívás – Diákutaztatási Program 2025. június 4.

A Rákóczi Szövetség idén is meghirdeti nagy hagyományú és nagy sikerű Nemzeti Összetartozásnapi Diákutaztatási Programját Kárpát-medencei középiskolások részére.
Éves beszámoló 2024

Megjelent a Rákóczi Szövetség 2024-es évét összefoglaló kiadványunk. A kiadványt ide kattintva olvashatja, vagy töltheti le.
Másfélszer megkerülik a Földet a Rákóczis diákok

Ötezer középiskolás és négyszáz pedagógus kerekedik fel a napokban, hogy valamely szomszédos országban élő magyar társaikkal együtt emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra. Ehhez a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programja nyújt támogatást, amelynek keretében a Kárpát-medencei magyar tannyelvű középiskolák utazásonként négyszázezer forintra pályázhattak.
A Rákóczi Szövetség az idén is megtartja közgyűlését

A Rákóczi Szövetség az idén április 8-án (kedden) 10 órától tartja meg évi rendes közgyűlését a szervezet központi irodájában, Budapesten. Az alábbiakban a rendezvény meghívóját és részletes napirendjét közöljük.
Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja – 2025. április 12.

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei települési és középiskolai szervezetei számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több településen, iskolában emlékezzenek meg, a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberről.
Átadták az Esterházy János-díjakat

Esterházy János szellemiségében tevékenykedő, a magyar közösségeket kiemelkedően segítő egyházi méltóságot, illetve szervezetet díjazott a Rákóczi Szövetség. A közel harmincöt esztendős múltra visszatekintő Esterházy János emlékünnep keretében az idén Dominik Jaroslav Duka bíboros, a prágai római katolikus főegyházmegye nyugalmazott érseke és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének képviselője vehette át a rangos kitüntetést az Országház felsőházi […]
Egyszerűbbé válik a kérelmek benyújtása a Szülőföldön Magyarul Program felületén

Gyorsan, mindössze pár kattintással beküldheti kérelmét valamennyi külhoni magyar intézményt látogató diák és hallgató a Szülőföldön Magyarul Program megújult digitális felületén. A platformot egy interaktív munkamegbeszélés keretében ismertették a Rákóczi Szövetség munkatársai Sátoraljaújhelyen, 2025. március 1-jén. Lényegesen egyszerűbbé válik a kérelmek benyújtása a Szülőföldön Magyarul Program internetes felületén. Az oktatásban tapasztalt digitalizációs trendekhez igazodva a […]
Közel ötezer diák utazhat a márciusi Diákutaztatási Programnak köszönhetően

Közel ötezer diák és négyszáz pedagógus kelhet útra, hogy egy másik Kárpát-medencei ország magyar diákjaival közösen ünnepelje a március 15-i nemzeti ünnepet. Az intézmények közötti kötelékeket és a határokon átívelő barátságokat erősítő utazások a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjának köszönhetően valósulhatnak meg. A Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programja több mint három évtizede töretlen népszerűségnek örvend az anyaországi […]
Három nap szárnyalás – ilyen volt a 2025-ös Középiskolás Vezetői Fórum

Könnyed hangulatú pódiumbeszélgetések, múzeumlátogatás, összekovácsoló csapatjátékok, tánc, színház és határtalan eszmecserék – így jellemezhetnénk röviden a február 21-e és 23-a közötti Kárpát-medencei Középiskolás Vezetői Fórumot. A Rákóczi Szövetség évről évre azzal a céllal szervezi meg nagy sikerű rendezvényét, hogy erősítse középiskolai hálózatának kapcsolatrendszerét, ezzel együtt tájékoztassa a hálózatban tevékenykedő diákokat és pedagógusokat az aktuális programokról, […]
Fókuszban a közösségépítés – ötszáz diák és tanár a Rákóczi Szövetség Középiskolás Vezetői Fórumán

Három napon át, a legváltozatosabb programoknak köszönhetően valódi Rákóczis életérzésben részesülhettek a Kárpát-medencei Középiskolás Vezetői Fórum látogatói. A február 21-e és 23-a között megvalósult eseménysorozaton 400 diák és 100 pedagógus vett részt. A rendezvény megnyitójának kiemelt vendége volt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, akit a többi között a Rákóczi Szövetséghez fűződő viszonyáról, hivatásáról és a […]