A Rákóczi Szövetség 2026. február 25-én, szerdán a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartotta meg hagyományos megemlékezését a budapesti Vértanúk terén, a Nemzeti Vértanúk Emlékművénél. Az eseményen a Szövetség budapesti középiskolai szervezeteinek mintegy 500 diákja vett részt, akik jelenlétükkel és aktív közreműködésükkel adtak méltó tiszteletet a diktatúra áldozatainak.
A Nemzeti Vértanúk Emlékművét 2019 őszén állították helyre azok emlékére, akik magyarságuk megvallásáért váltak vértanúkká és áldozatokká. A Rákóczi Szövetség 2020 óta minden évben itt szervezi meg megemlékezését, különös hangsúlyt helyezve arra, hogy a fiatal nemzedék személyes élményen keresztül kapcsolódhasson a nemzeti emlékezethez.
A 2026-os megemlékezésen az emléknap jelentőségéről Földváryné dr. Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke osztotta meg gondolatait a jelenlévő diákokkal, rámutatva arra, hogy a kommunista diktatúra bűneinek ismerete és az áldozatok emlékének megőrzése elengedhetetlen a történelmi felelősségvállaláshoz. Ennek a felelősségnek a súlyát érzékeltetve így fogalmazott:
„Évről évre megemlékezünk a kommunista diktatúrák áldozatairól. Elmondjuk Kovács Béla történetét, és valójában mindig ugyanaz a kérdés merül fel: hogyan lehet mindennek a folyamatnak a súlyát, a tétjét, a valódi jelentését megértetni és átélhetővé tenni? Hogyan lehet elmondani, mit jelent a demokrácia és a szabadság sárba tiprása? Mit jelent a mindennapos terror, a mindennapos félelem? Hogyan tudjuk ezt átadni?
Felsoroljuk a számokat: hány embert börtönöztek be, hány embert végeztek ki, hányakat internáltak vagy telepítettek ki. De közben bekapcsoljuk a televíziót, és mást sem látunk, mint borzalmasabbnál borzalmasabb számokat. Vagy elmondjuk egy egymásra épülő folyamat lépcsőfokait: hogyan épült ki a diktatúra, mi volt a nyelv és a propaganda szerepe, mikor derült ki az utópisztikus ígéretekről, hogy mindez hazugság volt.
Vagy elmeséljük különleges emberek drámai történeteit. Felidézzük Kovács Béláét, vagy – ahogy én gyakran teszem – egy fiatal szerelmespár történetét.
A fiú 1956-ban, a szabadságharc napjaiban politikai fogolyként szabadult ki a börtönből. Alig volt húszéves, sőt, tizennyolc sem volt még, amikor klerikális reakció vádjával bebörtönözték. Szabadulása után örült a szabadságnak, de leginkább beleszeretett egy lányba. Egy olyan lányba, aki fizikából korrepetálta őt, hogy befejezhesse a gimnáziumot és leérettségizhessen.
Ez a lány azonban maga is megtapasztalta a Rákosi-féle kommunista diktatúra poklát. Mélyen vallásos volt, egy kis egyházi közösségbe járt, amelynek tagjait letartóztatták. A lányt a börtönben beszervezték besúgónak: arra kényszerítették, hogy jelentéseket írjon társairól, barátairól, osztálytársairól.
