A Rákóczi Szövetség huszonharmadik alkalommal hirdeti meg, 2018 tavaszán a középiskolai ifjúsági szervezetei számára a Felvidéki Séta elnevezésű programját.

A program célja a felvidéki városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése. A Rákóczi Szövetség fontosnak tartja mindemellett, hogy a Kárpát-medencében élő magyar diákok megismerjék egymást, és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen. A meghirdetett utazás során Nyugat-Szlovákiát barangoljuk be.

A kirándulás időpontja: 2018. május 18-20. (péntek, szombat, vasárnap)

Egy szervezet 6 fővel jelentkezhet (5 diák és 1 tanár). A diákok minden esetben csak tanárral jelentkezhetnek és vehetnek részt a programon. A kirándulásra összesen két autóbuszt indítunk. A kirándulás résztvevői 2018. május 18-én, pénteken 7 órakor indulnak Budapestről, 8.20-kor pedig Párkányból.

Túljelentkezés esetén a jelentkezési sorrend dönt. Részletes információkat a jelentkezés lezárása után küldünk.

Jelentkezési határidő: 2018. május 9. (szerda)

A kiránduláson térítésmentesen vehetnek részt a kirándulók. Az utazás, szállás, ellátás, belépők költségét a Rákóczi Szövetség magára vállalja. Az egyénileg intézendő utasbiztosítást és az indulás helyszínére történő eljutást a résztvevők maguk állják!

További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Csenger Orsolyától kérhető a +36 30 322 3293-as telefonszámon, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltésével lehet:

Általános adatok - 1 oldal/8 oldal

Felvidéki Séta 2018 tavasz

Invalid Input
Kérjük, csak a következő karaktereket használja: + - 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Érvénytelen e-mail címet adott meg!
Kérjük, töltse ki a mezőt!
Kérjük, érvényes dátumot adjon meg! Formátum: ÉÉÉÉ.HH.NN.
Kérjük, válassza ki az országot!
Érvénytelen településnevet adott meg!
Kérjük, érvényes címet adjon meg!
Érvénytelen irányítószámot adott meg!

Kérjük, írja be a következő betűket
Nem megfelelő értéket adott meg!