|
A Rákóczi Szövetség honlapjának
fejlesztése a Nemzeti Civil Alapprogram
támogatásával valósult meg.
|
|
 Kérjük,
ajánlja fel adója 1%-át a határon túli magyarság ügyében
kifejtett tevékenységünk támogatására! Felajánlását
előre is köszönjük! Adószám: 19719029-1-41
Jó szívvel várjuk
a Magyarok Világszövetsége Székházába, a Magyarok Házába
(1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.), az Esterházy János Emlékbizottság,
a Rákóczi Szövetség és az MVSZ Szent László Akadémiája közös
rendezvényére, 2009. június 9-én, kedden délután 6 órakor
a Széchenyi terembe,
Molnár Imre:
SEM GYŰLÖLETTEL, SEM ERŐSZAKKAL
― Esterházy János
élete és mártírhalála (Méry Ratio)
és
KEGYELEM
ÉLETFOGYTIGLAN
― ESTERHÁZY JÁNOS
SZENVEDÉS-TÖRTÉNETÉNEK DOKUMENTUMAI MYCIELSKINÉ ESTERHÁZY MÁRIA
FELJEGYZÉSEI ALAPJÁN
című könyvének
(METEM) bemutatójára
A rendezvényt
megnyitja: Dr. Halzl József a Rákóczi Szövetség elnöke
Vendégünk: Martényi
Árpád az Esterházy János Emlékbizottság elnöke és
Molnár Imre
történész, a két könyv szerzője
Minden érdeklődőt
szeretettel várunk!
FELHÍVÁS
A Rákóczi
Szövetség Békéscsabai Szervezete 2009. március 15-i kezdettel
szépirodalmi
könyvek gyűjtését indítja
„Magyar
nyelvű szépirodalmat
a Felvidék
magyar nyelvű könyvtárainak, iskoláinak” címmel.
Az akció célja,
hogy jó minőségű könyvek átadásával segítsük anyanyelvünk
megőrzését a felvidéki magyarság körében.
Gyűjtünk:
óvodás és
iskolás korú gyermekeknek, valamint ifjúsági és felnőtt korosztálynak
szóló könyveket.
Kérjük az
ország területén működő szervezetek csatlakozását kezdeményezésünkhöz.
Bővebb felvilágosítás:
Barcsné
Csizmadia Margit
Tel: 66/361-025
20/541-4911 Pályázati felhívás Jelentkezési lap
Felhívás
XII. Kárpát-medencei
történelemtanár tábor
A Rákóczi Szövetség
a Kárpát-medence valamennyi országában, magyar nyelven történelmet
oktató tanárok számára, idén 12. alkalommal rendezi meg nyári
történelem tanár táborát.
A tábor időpontja:
2009. július 20-25.
Helyszín: Mátrafüred
Téma:
Az 1989-es rendszerváltás
a közép-európai országokban
Jelentkezési határidő:
2009. június 19. péntek
A rendezvény reményeink
szerint nagyban elősegítheti a 20 évvel ezelőtt lezajlott, napjainkra
is nagy hatást gyakorló politikai események értelmezését és alaposabb
megismerését. Ennek érdekében igyekszünk olyan történészeket,
közéleti személyiségeket meghívni a térségből, akik szakértői,
illetve részesei voltak az eseményeknek.
A tábor további
célja, hogy a különböző országrészekből érkező történelem
szakos tanárok megismerjék mind a magyarországi, mind a szomszédos
országok oktatási rendszerét, színvonalát, és arra is lehetőséget
kíván biztosítani, hogy szoros szakmai kapcsolatok alakuljanak ki
közöttük. A tábor résztvevőinek a szakmai programok, előadások
mellett lehetőségük lesz kulturális programokon való részvételre,
továbbá a tervek között szerepel egy közös történelmi kirándulás
megszervezése is.
A tábor költségeit
(szállás, ellátás, programok) a Rákóczi Szövetség felvállalja
a sikerrel pályázó történelemtanárok számára.
A jelentkezés
feltételei:
A jelentkezési lapokat
e-mail-en a csaky.csongor@rakocziszovetseg.hu címre, vagy az éjjel-nappal működő 0036-1-212-88-91-es
faxszámra, illetve postai úton a Rákóczi Szövetség,
1255 Budapest, Pf. 23. címre kérjük megküldeni.
A további részletekről
2009. június 19. után értesítjük a jelentkezőket.
További információ
a Rákóczi Szövetség központi irodájának elérhetőségein, illetve
a tábor szervezőjétől, Csáky Csongortól kérhető a +3670/240
56 22-es telefonszámon, vagy a csaky.csongor@rakocziszovetseg.hu e-mail címen. A jelentkezési lap letölthető itt
A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG
TISZTELETTEL MEGHÍVJA MINDEN KEDVES TAGJÁT 2009. ÉVI RENDES ÉVES KÖZGYŰLÉSÉRE
IDŐPONT: 2008. május 24. (vasárnap), 09.30 órai kezdettel
HELYSZÍN: Magyar Kultúra Alapítvány székházának Corvin terme (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.)
KÖZGYŰLÉS NAPIRENDI PONTJAI: 1. A Rákóczi Szövetség ellenőrző bizottsági jelentésének megtárgyalása 2. A Rákóczi Szövetség 2008. évi tevékenységének összefoglalása, 2008. évi beszámolójának megtárgyalása és elfogadása 3. A Rákóczi Szövetség 2008. évi gazdálkodásának megtárgyalása és 2008. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása 4. A Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány beszámolója 5. A Rákóczi Szövetség 2009. évi programtervének és költségvetésének megtárgyalása és elfogadása 6. A Rákóczi Szövetség Alapszabályának módosítása 7. Egyebek Amennyiben a közgyűlést határozatképtelenség miatt el kell halasztani, a megismételt közgyűlés eredeti napirenddel, változatlan helyszínen, ugyanazon nap délelőtt 10.00 órakor kerül megtartásra. A megismételt közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek minősül.
„FELVIDÉKI SÉTÁK”
2009.
április 24-26.
A Rákóczi Szövetség
folytatva hagyományait 2009 tavaszán ötödik alkalommal hirdeti középiskolai
ifjúsági szervezetei számára, pályázat útján a „Felvidéki
séták” elnevezésű programját.
A kirándulás
célja, hogy a magyarországi középiskolások megismerkedjenek
a felvidéki városokkal, várakkal, magyar vonatkozású kulturális
és történelmi emlékekkel, valamint egy jó hangulatú hétvégét
töltsenek el szlovákiai magyar társaikkal közösen.
A soron lévő kirándulás
időpontja 2009. április 24-26., amelyre az alábbi városok
középiskolai szervezetei kaptak meghívást. A program résztvevőinek
száma 70 fő.
A programon
résztvevő középiskolák: Budapest Szent István Gimnázium;
Budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium; Budapesti Ciszterci Szent
Imre Gimnázium; Budapesti Szent Margit Gimnázium; Budapesti Szent
Benedek Gimnázium; Váci Piarista Gimnázium; Piliscsabai Ward Mária
Gimnázium; Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium; Esztergomi Ferences Gimnázium;
Szigetszentmiklósi Batthyány Gimnázium.
A háromnapos kirándulás
során a résztvevők a Szepesség
mellett Borsit, Széphalom és Sátoraljaújhely városát,
Késmárkot, és a Krasznahorkai Vármúzeumot keresik fel.
A Rákóczi Szövetség
a jövőben a program folytatását tervezi, és valamennyi alkalommal
az ország más-más régiójának középiskoláit szólítja meg.
A Szövetség a kirándulás költségeit magára vállalja.
További
információ Csáky Csongortól a rendezvény szervezőjétől kérhető
az alábbi elérhetőségeken: tel: 0670/240 5622, e-mail: csaky.csongor@rakocziszovetseg.hu.
Felhívás
GLORIA VICTIS
– 2009
Kárpát-medencei
középiskolai történelmi vetélkedő
A Rákóczi Szövetség
2009-ben 14. alkalommal hirdeti meg, Kárpát-medencei középiskolák
számára, Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőjét.
A vetélkedőn minden évben több száz határon túli és magyarországi
középiskola háromfős diákcsapata vesz részt. Az évente más-más
témával meghirdetett verseny idei témája:
Hitviták kora:
Reformáció
és katolikus megújulás a három részre szakadt Magyarországon (1517-1699)
A három fordulóból
álló vetélkedő meghirdetése minden évben tavasszal történik.
A csapatok egy tesztsor kitöltésével, valamint egy történelmi esszé
megírásával nevezhetnek. A beküldött dolgozatok alapján, a legjobb
60 csapat kap meghívást a második és harmadik fordulóra, amelyet
a Rákóczi Szövetség egy háromnapos ifjúsági találkozó keretében
Budapesten, a Műegyetemen rendez, hagyományosan október 21. és 23.
között.
A továbbjutott 60
csapat október 22-én írásbeli fordulón méri össze tudását és
ennek eredménye alapján, a legeredményesebb tíz csapat kerül be
az október 23-i szóbeli döntőbe. A döntőben, neves szakemberekből
álló zsűri előtt, számos igényes feladat révén dől el minden
évben a vetélkedő végső sorrendje. Valamennyi döntőbe és középdöntőbe
tovább jutott csapat értékes könyvjutalomban, a legjobb öt csapat
tagjai, valamint a felkészítő tanáraik egy külföldi kirándulásban
részesülnek.
Az idei évben
április 20-tól lehet letölteni a jelentkezési lapot és az első
forduló feladatlapját, valamint a verseny irodalmát olvasmányokat a Rákóczi Szövetség honlapjáról , melynek postázási határideje 2009.
június 15. (A jelentkezési- és feladatlapot kérés esetén,
postai úton megküldjük). térkép rajz
Minden esetben postai
úton kérjük a feladatlap visszaküldését a jelentkezési lappal
együtt.
Postázási cím:
Rákóczi Szövetség, H-1255 Budapest, Pf. 23.
Az eredményről
2009. szeptember 14. után értesítjük a csapatokat, illetve megtekinthetők
a Rákóczi Szövetség honlapján.
A vetélkedővel kapcsolatos
további információk a Rákóczi Szövetség központi irodájának
elérhetőségein kérhetők, illetve Csáky Csongortól a +36-70-240-56-22-es
telefonszámon, vagy a csaky.csongor@rakocziszovetseg.hu e-mail címen.
„A magyarokban...mindig volt annyi lelkesedés, hogy jobban szeressék a szabadságot, mint a kényelmet, a gazdagságot, sőt az életet.” R. Kučera: Közép-Európa története egy cseh politológus szemével. 72.o) Miért kellett a Monarchiának szétesnie? Gondoljuk át még egyszer a kiváló cseh és magyar szakemberrel a közép-európai nemzetek történetébe ágyazva történelmünk töréspontjait.
A Rákóczi Szövetség és a Rákos mezeje tagszervezete tisztelettel meghív minden érdeklődőt
Nemzeti vagy nemzetek feletti államok Közép-Európában? – A magyarság helyzete c. rendezvényére Vendégünk: Rudolf Kučera cseh történész, a „Közép-Európa története egy cseh politológus szemével” c. könyv szerzője és Tőkéczki László történész
Az előadást és a beszélgetést magyar nyelvre tolmácsolják
A belépés díjtalan
Időpont és helyszín: 2009. április 24. péntek 17 óra
Magyarok Háza, Budapest V. Semmelweis u. 1- 3. Bartók terem
A Rákóczi Szövetség által felvidéki magyar kis-és középvállalkozások
részére március 5-i beadási határidővel meghirdetett versenypályázati
felhívásara beérkezett pályázatok elbírálásának eredményei.
A kiírásra mindösszesen 61 darab érvényes pályázat került benyújtásra, különböző
tevékenységi körrel foglalkozó és a Felvidék különböző részében tevékenykedő
vállalkozások képviselőitől.
A Rákóczi Szövetség által felállított
bíráló bizottság 2009. március 20-án hozott döntését a beérkezett pályázatokról.
A pályázatok nagy számára való
tekintettel a beérkezett pályázatokon igényelt összeg többszörösen meghaladta a
Szövetség által szétosztható keretösszeg nagyságát, így a Bizottság a
legkreatívabb, legötletesebb, legkidolgozottabb pályázatokat részesítette
támogatásban és így a kiírás keretében rendelkezésre álló keretösszegből 29 db
pályázat támogatásáról hozott döntést.
A támogatott pályázatok listája a
www.nekedmagyar.hu honlapon tekinthető meg, ahol a legjobb néhány látványtervek közül
néhányat nyilvánosságra is hoztunk.
Középiskolai
ifjúsági szervezetek vezetőinek találkozója
Budapest
- 2009. március 27-29.
A
Rákóczi Szövetség
2009. március 27-29. között ifjúsági találkozóval egybekötött
vezetőképzőt szervez Budapesten, középiskolás diákok részére.
A találkozóra a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei
középiskolai ifjúsági szervezetei kaptak meghívást. A
találkozón 60-an vesznek részt 30
középiskolából.
A
találkozó célja:
az érték közvetítés, az ifjúsági szervezetek kapcsolatépítése,
a vezetők képzése, a szervezetek munkájának segítése,
hatékonyság javítás, tartalmas és jó hangulatú együttlét. részletek
Frissítettük a 2009. évi naplókat.
Felhívás
GLORIA VICTIS
– 2009
Kárpát-medencei
középiskolai történelmi vetélkedő Részletek
A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG PÁLYÁZATOT HIRDET FELVIDÉKI MAGYAR TELEPÜLÉSEK MAGYAR NYELVŰ ÜDVÖZLŐ TÁBLÁINAK ÉS VENDÉGKÖSZÖNTŐ TÁBLÁINAK AZ ELKÉSZÍTÉSÉRE ELKÉSZÍTÉSÉRE További részletek a www.nekedmagyar.hu oldalon
A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG PÁLYÁZATOT HIRDET
SZLOVÁKIAI MAGYAR KIS-ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MAGYAR,
ILLETVE KÉTNYELVŰ CÉGTÁBLÁINAK, VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGÜKHÖZ KAPCSOLÓDÓ EGYÉB INFORMÁCIÓS ANYAGAINAK ELKÉSZÍTÉSÉRE
A PÁLYÁZAT CÉLJA
A pályázat célja, hogy anyagi támogatás révén járuljon hozzá a szlovákiai
magyar kis-és középvállalkozások magyar, illetve kétnyelvű cégtábláinak,
valamint vállalkozási tevékenységükhöz kapcsolódó egyéb információs
anyagainak, így elsősorban szolgáltatási listák, éttermi menük, árlisták,
nyitvatartási táblák nyomdai elkészítéséhez, illetve ezen anyagok
elhelyezésének költségeihez.
A versenypályázat része annak a programnak, amelyet a Rákóczi Szövetség a szlovákiai magyar nyelvhasználat ösztönzése céljából valósít meg. További
információk
A
Cultura Nostra vetélkedő 2. fordulójának helyszínei itt
találhatóak.
MEGHÍVÓ
a
Rákóczi Klub 2009. I. féléves programjaira
Tisztelt
Hölgyeim és Uraim, kedves Klubtársak!
Szövetségünk
Klubja februártól folytatja rendezvényeit, amelyekre a Magyarok
Háza (Budapest, V. Semmelweis u. 1-3. ) Bartók termében kerül
sor.
A
rendezvény programja megtekinthető a honlapon.
VIII.
Cultura Nostra
történelmi
vetélkedő
Döntőbe
jutott csapatok névsora
Eredmények
Javítókulcs
KÖZÉPISKOLAI RÁKÓCZI
SZERVEZETEK LÉTREHOZÁSÁNAK IDŐSZERŰSÉGE ÉS A SZERVEZET LEHETSÉGES
CÉLJAI
A
Rákóczi Szövetséghez való
csatlakozás érvei
VIII.
Cultura Nostra történelmi verseny
A
pannonhalmi Bencés Főapátság és a Rákóczi Szövetség
nyolcadik alkalommal hirdette meg idén, Cultura Nostra elnevezésű
történelmi versenyét Megújulási törekvések a
megosztott Magyarországon – Magyarország művelődéstörténete
1526-1635 között címmel.
Ellentétben
a korábbi évekkel a történelmi verseny nem kettő, hanem három
fordulóból áll. Az
első forduló feladatlapját december 4-én délután 14 órától
tölthették le az internetről az induló háromfős középiskolás
csapatok, majd két órájuk állt rendelkezésre, hogy kitöltsék
és elektronikusan visszaküldjék.
A
versenyre összesen 220 csapat jelentkezett (Magyarországról 175,
Délvidékről 1, Felvidékről 17, Kárpátaljáról 3, Erdélyből
24) közülük 201 vett részt az első fordulón. Az első
fordulóban kevesebb, mint ötven pontot szerzett 22 csapat nem
jutott tovább.Az
eredmények megtekinthetők itt.
A
második, regionális forduló feladatlapját a Kárpát-medence
különböző városaiban készítik el a résztvevők 2009. február
10-én. A szóbeli döntő a Tihanyi Apátságban 2009. április
4-5-én kerül megrendezésre, melyre a legjobb teljesítményt elért
10 csapat kap meghívást.
A
Hírvivő 2008/2 és 2008/3 számai letölthetőek honlapunkról.
Tisztelt
Adományozó!
Ezúton
szeretnénk megköszönni, hogy nagylelkű adományával ebben az
évben csatlakozott a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási
ösztöndíj-akciójához, és így hozzájárult a gyermeküket
magyar oktatási-nevelési intézménybe írató felvidéki családok
támogatásához.
Mellékelten
megküldjük az ez évi ösztöndíj átadási ünnepségekre
vonatkozó összeállításunkat, amiből látszik, hogy a
civiltársadalom adományai alapján 1925 gyermek családjának
tudtunk 10 ezer Ft beiratkozási ösztöndíjat biztosítani.
Az
ügy fontosságára és a magyarságot érintő kedvezőtlen
szlovákiai fejleményekre is tekintettel, akciónkat 2008. évben
újra meghirdetjük és kérjük a határon túli magyarság ügye
iránt érzékeny civil szervezetek, magánszemélyek, vállalatok és
önkormányzatok ismételt támogatását. A beiratkozási kampány
keretében ezúttal is 10.000 Ft ösztöndíjat ajánlunk fel az
érintett, gyermeküket 2009-ben magyar iskolába beírató
családoknak, de természetesen köszönettel vesszük azok adományát
is, akik egy gyermek ösztöndíjának csak egy részét tudják
vállalni. Levelünkhöz mellékeljük a vonatkozó felhívás
szövegét, kérjük, hogy azt baráti, ismeretségi körében
terjeszteni szíveskedjék. Arra az esetre, ha adományát postai
úton kívánja hozzánk eljuttatni, csekket is mellékelünk
levelünkhöz.
A
Rákóczi Szövetség kiemelten közhasznú szervezetei státuszából
adódóan minden, legfeljebb 3.900.000 Ft évi jövedelemmel
rendelkező adózó állampolgár, aki adományát 2008. december
31-ig eljuttatja a Rákóczi Szövetség számlájára, igénybe
veheti a törvény szerint járó adókedvezményt. Amennyiben Ön,
vagy valamelyik családtagja élni szeretne, illetve tud ezzel a
lehetőséggel, kérjük, hogy a mellékelt adatlapot az adóigazolás
kiállításához szükséges adatokkal kitöltve szíveskedjen
részünkre megküldeni postai úton, faxon, telefonon, illetve
e-mailben, hogy az adóigazolást időben és pontosan postázhassuk
Önnek.
Élve
az alkalommal, már most áldott karácsonyi ünnepeket és
sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk.
Tisztelettel
köszönti
Dr.
Halzl József
a
Rákóczi Szövetség elnöke
Budapest,
2008. december |